TÚLÉRZÉKENYSÉGGEL SZÜLETTEM

Érzékenységemben azt tanultam meg, hogyan legyek kiegyensúlyozott.

Míg a legtöbben azt tanulják, hogyan nyissanak és bízzanak a világban, hogyan kapcsolódjanak és engedjenek be másokat lelkükbe, nekem azt kellett megtanulni, hogyan zárjam ki a külvilágot, az engem ért érzelmi hatásokat! Hogyan tegyek különbséget saját érzés és a környezetből felvett érzések között, mert minden bennem zajlott egyszerre.

Ez az út vezetett oda, hogy kerestem a megoldásaimat, fejlődtem, fejlesztettem készségeimet és végül megalkottam a saját önismereti rendszeremet. Teljes mértékben tapasztalataimból.

LOLA VAGYOK

játékmester, tapasztalati ismeretterjesztő és egyéniség fejlesztő facilitátor, mentor. Önismereti utam koronájaként született meg saját alternatív rendszerem – egy önfejlesztő, spirituális és önismereti társasjáték Atlantisz emlékezete, a lélek játéka – mely arra épít, hogy emlékeket és érzelmeket őrzünk, melyeket érzelemmel, gondolattal és akarattal át tudunk alakítani. A rendszer ezeket mutatja meg színes kártyalapok segítségével. Így látjuk meg mik befolyásolják a hétköznapjainkat. A tudatosodás útja lehet az is, ha megértjük reakciónkat, emlékkép rétegeinket és az ezekhez társított érzéseket. Múlt helyett a jelenben élhetünk.  Légzés és képalkotás segítségével pedig megváltoztathatjuk a hozzáállásunkat.

Én ezzel szeretnék hozzájárulni a világ fejlődéséhez.

Azért az önismeretet választottam, mert saját magunknál életünkben senki nincs közelebb. Nem lehet közelebb. Magammal alszom el. Önmagammal kelek. Mindent elsősorban önmagammal kezdődik. Ha ebbe a kapcsolatba valami (érzés, gondolat, akarat) beékelődik az élet sem lesz teljes. 

Szlovákiában születtem és apukámtól kaptam a Lola becenevet. Budapestre 2004ben érkeztem egy darab fekete bőrönddel, és azóta is itt élek Budapesten.

     Gyerekkoromtól fogva vonzott minden, ami láthatatlan és misztikus. Folyton azt kutattam, amit nem oktattak az iskolákban, és nem lehetett a felnőttektől sem megtudni. Valahogy ennek az állandó keresésnek köszönhettem, hogy végül megtaláltam a saját helyemet az életemben. Mivel nagyon korán felismertem, milyen fontos az önismeret, folyamatosan képeztem és azóta is képzem magam. Megfigyeltem, hogy a kiegyensúlyozottságunk önmagunkkal kezdődik. 

     Tudom és vallom, hogy egy teljes élethez az első lépés az önmagunk egységélménye. Minden egészséges szeretet kapcsolat alapja az önszeretet, bízni csak stabil önbizalommal lehet.

     Tapasztalati  ismeretterjesztőként abban szeretnék segíteni, hogy mindenki meglelje önmagát (önnön magját), és eljusson az Önpillérjei adta erőforrásokhoz, melyből egy tudatos és kiegyensúlyozott életet teremthet.

     Hiszem a láthatatlant. Az Univerzum tökéletes rendjét, bölcsességét és szeretetét. Azt, hogy az ember törekedhet a tökéletesedésre. Különc vagyok a világban,  úttörő, új megoldásokat fejlesztek,  én a lelket az érzéseken keresztül találom meg. 

Életérzéseim, tapasztalataim és az Univerzum találkozásából született a LOLAVERZUM sokszínű birodalma.2016-ban önfejlesztői utam megkoronázásaként összeraktam egy 927 kártyalapból álló rendszert – társasjátékot. Azóta egyéni és csoportos játékokat vezetek ATLANTISZ EMLÉKEZETÉVEL. A játékmesterség módszertanát egy éves képzés keretein belül adom át a jövő JÁTÉMESTEReinek.

AMIRE BÜSZKE VAGYOK

0
ÓRA EGYÉNI ÉS CSOPORTOS KONZULTÁCIÓ 7 ÉV ALATT
0
ALKALOM EGYÉNI JÁTÉKVEZETÉS
0
ELÉGEDETT ÜGYFÉL
0
KIKÉPZETT JÁTÉKMESTER
0
ORSZÁG

Láb a földön, fej az égben, én a középpontoman!

ÉGI OLDALAM

  • Univerzum és Angyalokkal való kommunikáció
  • Csakrák, energia rendszerek érzékelése, használata
  • Pránanadi / Reiki
  • Meditáció
  • Beosztottból közép vezető, lelki átalakulás
  • Atlantisz Emlékezete, a lélek játéka megalkotása
  • Családfák spirituális működése

FÖLDI OLDALAM

  • Munkahelyi, szakmai és anyagi tapasztalatok
  • Test, gyógynövények, idegrendszer, pszichológia tanok
  • Tréneri tanult alapok és gyakorlat
  • Tudatos kommunikáció és konfliktus kezelés (mediáció)
  • Beosztottból közép vezető, szakmai kompetencia
  • Munkavállalóból vállalkozó és tulajdonos

Salamon Laura e.v. 

Székhelye: Zugló, Budapest

Internetes címe: www.lolaverzum.hu

Elektronikus elérhetősége: 

Adószáma: 68321983-1-42

Nyilvántartási szám: 51578808

Oktatói nyilvántartási szám: B/2020/000155


Oktatói bejegyzés iktatószám: 

PE/SZF/02729-4/2020

Bankszámlavezető bank neve: Magnet Bank

Bankszámlaszám: 16200010-10099049-00000000

Külföldi utalás esetén:

HU11162000101009904900000000

Swift: HBWEHUHB

Weblapok: www.lolaverzum.hu; www.alelekjateka.hu; 

Tárhelyek: wix.com, netmask.hu, wordpress, viltor, szamlazz.hu

Oktatói nyilvántartási szám: B/2020/000155

Oktatói bejegyzés iktatószám: 

PE/SZF/02729-4/2020

Minden jog fenntartva! lolaverzum.hu 2024