Bármilyen paradox is ezt mondani, de Lolától én önmagam kaptam. Azt a valómat, amely állandóan úton volt, de sosem érkezett meg a jelenbe.. akire vágytam, de nem tudtam hogyan várjam be, hogyan menjek elé, azaz hogyan találjak - vissza - önmagamhoz. 
Szeretem Lolának azt az érzékét, amivel leantennázza, hogy mikor van szükségem a péklapátra, mert csak toporgok (esetleg már vissza is fordultam), vagy mikor segít többet azzal, ha alányúl a lelkemnek, és támogat. 
Tőle kaptam azt a látásmódot, mely önbizalmat ad, illetve ő hozta az életembe az utam egy újabb ösvényét, és ezzel együtt egy új világot, amely olyan távlatokat nyit, melyekre mindig is vágytam, és amit - most már hiszem - megérdemlek. 
Az ő lénye kézzel fogható, és éteri egyszerre, valós, és földöntúli - az a finoman kevert esszencia, amelynek a jelenlétére sokaknak szüksége lenne az önjáró, teljes és tudatos élet eléréséhez. 
Ha útkeresés a cél, vagy elakadás, netalán bizonytalanság, vagy a legszorosabb értelemben vett fejlődés, Lolához bizalommal lehet fordulni. Mert mindig úgy rezdül, hogy a végeredmény harmónia lesz